Kedves gyászoló Család, Tisztelt gyászoló Gyülekezet, Kedves gyászoló Rendtársak!

Nagy szomorúsággal kell tudomásul vennünk, hogy az élethez szorosan hozzátartozik a halál. Amikor életről beszélünk, akkor a halálról is szólnunk kell. Mi most mégis próbáljunk meg dacolni ezekkel a gondolatokkal, a nyomukba lépő érzésekkel és időzzünk egy kicsit az élet gondolatainál.

Ha visszagondolok az elmúlt évekre, azt kell mondanom, hogy egykor, egy életerős, vidám, optimista embert ismerhettünk meg, immár néhai nemzetes vitéz Ilkei Ferenc hadnagyunkban. Egy olyan ember volt, aki nem félt az élet nehézségeitől, hanem inkább küzdött velük és megoldásukat kereste. Aktív tagja volt a mi közösségünknek, akire büszkék voltunk. Ahányszor alkalom adódott rá, mindig tanúbizonyságot tett és példát mutatott becsületességből, emberségből és igaz magyar tartásból. Soha nem panaszkodott, pedig néha lett volna rá oka. Büszkén, felemelt fejjel viselte a sors csapásait és tudtuk, hogy hozzánk tartozik. Örvendtünk, egymásnak, minden egyes találkozón.

A mai napon ez most már örökre megváltozott, ezután, amikor újra találkozunk, arra kell emlékeznünk, aki örökre itt hagyta e földi világot és a hadak útjára tért. Még látom magam előtt, cinkos mosolyodat, egyenes tekintetedet, hallom bíztató szavaidat. Értékteremtő értékes ember voltál, aki nemcsak Erdővidék, hanem az erdélyi magyarság példaképe lehet.

Biztosítalak, Drága Feri bátyám, hogy Te lélekben örökre velünk maradsz. Amikor a következő találkozón elhangzik a neved, mindannyian, egy hangon fogjuk mondani, hogy jelen. És akkor valóban jelen is leszel, mert nélküled hiányos lenne a névsor.

Ég veled kedves Rendtársunk, pihenésed legyen csendes, emléked áldott.

vitéz dr. Székely Zsolt, a Vitézi Rend Erdélyi Főkapitánya